Bemutatkozunk

Madártávlatból Az iskola múltja

Az erdészeti szakirányú képzés Mátrafüreden 1969/70 telén vette kezdetét, amikor is az Erdőgazdasági Szakmunkásképző Iskola a sárvári Nádasy várból, ahol 1960 óta működött városrendezési okból, a mátraalji településre költözött, a Mátrai Erdőgazdaság székházába, amely az 1968 évi átszervezés következményeként megürült lévén, hogy az erdőgazdasági központ Egerbe költözött.

1986-ban Mátrafüreden, az egykori Bene-Lapos-on új iskola épült azzal a szándékkal, hogy bázisa legyen az erdészeti szakmunkásképzés mellett az erdészeti szakközépiskolai ill. erdészeti technikus képzésnek is.

Az új iskola az érettségit adó iskolarésznek az egri Dobó István Gimnáziumból történő áttelepülését, ill. a technikusképzés felmenőrendszerű bevezetését követően 1990-ben felvette Vadas Jenő nevét, akit az erdészeti kísérletügy első számú letéteményeseként, és a selmecbányai Erdészeti Akadémia egyik kiemelkedő tanáraként, az Erdészeti Kísérleti Állomások Nemzetközi Szövetsége elnökeként tartunk számon.

Az iskolaegyesítést követően az új iskolában működő erdészeti szakmunkás és szakközépiskolai képzéshez rövid időn belül érettségit adó erdőgazdasági gépész szakmunkásképzés társult, amelyre erdészeti gépész technikus képzettség épült.

A képzési struktúra ugyancsak a 90-es évek elején dísznövénykertész szakmunkásképzéssel, majd érettségit adó vadász-vadtenyésztő és azt követően vadgazdálkodási technikus képzéssel bővült.

Az FVM, mint fenntartó 2005. július 1-jétől a gyöngyösi Almásy Pál Mezőgazdasági Szakképző Iskolát, valamint a mátrafüredi Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégiumot összevonta.
Intézményünk Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium néven működteti tovább.

Az új intézmény az ország legnagyobb tisztaprofilú agrár szakképző iskolája lett, megőrizve a jogelőd iskolák eddigi képzési lehetőségeit.

Iskolánk 2008.szeptember 1-től tagintézménye lett az FVM Agrár Szakképző Központnak.
Az intézmény új neve:
 FVM ASZK Szakképzõ Iskola - Mátra Erdészeti, Mezõgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképzõ Iskola és Kollégium Gyöngyös-Mátrafüred

Az iskola egyéb tevékenysége, szolgáltatása

Intézményünk egész éven át működő, non-stop intézmény.

Az üdülőövezeti szép természeti környezet és az intézményi adottságok alkalmassá teszik vállalati rendezvények, szakmai bemutatók, egy és több napos tröszti szintű továbbképzések tartására.

A nagyobb, több száz fős rendezvények megszervezése az Erdész úti iskolaközpont komplexumát, a 150-160 főt meg nem haladó rendezvények megtartására az üdülőövezet közepén, felső Mátrafüreden fekvő színház- és konferencia termünk igénybevételét ajánljuk a konferenciákhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal.

Magánerdő, ill. földtulajdonosok számára igény szerint szervezünk egy- két, ill. többnapos továbbképzést, elsősorban erdészeti kis- és nagygépek, motorfűrészek, vonszoló traktorok (LKT) kezelési és karbantartási követelményeinek elsajátításra

Háttérben Kékesteto
Iskolaépület 1
Iskolaépület 2
Fogadalomtétel
Aula
Ballagás
Évzáró tábortuz